2016. szeptember 28., szerda

Meditáció és az Agy



A Michigan Egyetem
meditációs kísérlete


Kutatásokat végzett el a Michigan Egyetem arra nézve, hogy a negatív érzelmi hatásokkal szemben mennyire véd a meditáció. Az eredmény az lett hogy segít. Nagyon is.

Kísérleteik és tanulmányaik során arra jutottak, hogy a meditáció még akkor is segít megfékezni a negatív érzelmek hatását az agyban, ha az illető a természetéből fakadóan nem is annyira tudatos, éber ember. A kutatásban részt vevő személyeket arra kérték föl hogy meditáljanak, majd az agyi reakcióikat rögzítették azután, hogy zavaró, izgató képeket mutattak nekik.

A vizsgálatvezető Yanli Li elmondása szerint a kísérlet nemcsak azt mutatta meg, hogy a meditáció nagyon jó hatással van az emberek érzelmi állapotára, hanem azt is, hogy azok is könnyen elsajátíthatják ezt az érzelmi stabilitást, akikben még nem erős ez a fajta kontroll és tudatosság. Azaz, nem természetes adottságuk ez. Kis gyakorlással ők is fejleszthetik magukat ebben.

Világszerte

egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a fajta stresszkezelés és életmód, hogy az emberek egyre jobban a tudatába kerüljenek saját érzelmeik és gondolataik hatásának, egyre tudatosabban éljék át a pillanatot. És ha ez irányú képességeik javulnak, jobban tudják majd kezelni a romboló, negatív érzelmeket és hatásokat is. Egyre nagyobb a fejlődés ebben.

Tudományos kísérletek mutatják már ki, hogy nagy fejlődést lehet ebben elérni meditációs hanganyagokkal, még azoknak is, akikben ez a fajta természetes tudatosság és éberség nincs is erősen jelen. Még ők is nagy fejlődést tudnak ebben elérni. A kísérletekben kimutatták, hogy negatív, nyugtalanító képeket látva, az agyuk érzelmi állapota, hamar visszaállt egyfajta normális, kiegyensúlyozott állapotba. És ez jó.

A teljes cikk eredetiben itt olvasható >>

- - -



Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén



Társadalmi célú hirdetés: