2017. szeptember 5., kedd

Túra 3. - A Korona


Kép: MNO

Magyarországi túránk alatt vettem néhány olvasnivalót, és az egyik hétvégi kiadványban szembejött velem a fenti karikatúra. A Borgiák féle bejegyzés jutott eszembe rögtön, hiszen annak egy része pont erről szól. A fenti képen látható jelenségről.

Aztán ennek, és a hozzá köthető mentalitásnak több, kézzel fogható jelét is láttam és tapasztaltam a túra alatt ismét, amiből meg is fogok osztani itt párat. Tanulságosak. Persze, aki szívesebben dugja struccként a fejét a homokba, annak ez nem fog tetszeni. Mint ahogy gondolom a "Tibike" által emlegetett, Felcsút és a Suttyó Dubaj témája sem tetszik sokaknak, pedig mindent elmond Magyarország állapotáról. Mint a fenti kép is.

(Bár, ahogy hallom, a "Dubajba" látogató műértő közönség is hangot ad már a nemtetszésének. Ki tudja, talán mégis van remény.)

Szóval, a túra alatt szerzett elgondolkodtató benyomásaim megírása itt a kolostor udvarán lehet hogy nem fog tetszeni sokaknak, mert nem lesz eléggé pozitív, nem lesz eléggé büszke, nem lesz eléggé rátarti, nem lesz eléggé önámító és sikerpropaganda szagú, nem lesz eléggé "magyar", ellenben lesz... azt majd az olvasó döntse el hogy milyen lesz. 

"Múlt, Jelen, Velem"

Ez a falu szlogene. Továbbra is bandukolva Velem községben, volt hogy szóba elegyedtünk helyiekkel. Pl. találkozva egy vidám és vagány, lendületes, középkorú hölggyel, aki aztán belemerülve a sztorizásba, rengeteg mindent mesélt a falu életéről.

Említette hogy mennyi fejlesztést lehetne csinálni ebben a gyönyörű kis községben, aztán mesélt a környékbeli politikai kiskirályokról, korrupcióról, NagyMagyarkodásról, tehetetlenségről, rossz indulatról, szóval a helyi nehézségekről is.

Mondta a hölgy, hogy sokkal többet foglalkoznak az itteniek a múlttal, ő inkább a jövővel szeretne.

Zsuzsával mi most ezekben a napokban nem nagyon tudtunk a falunak se a múltjába, se a jövőjébe belefolyni, a jelenébe viszont igen, így elindultunk a környező erdők irányába...


A Korona

"Megkoronázva" a környéken eltöltött idő vegyes élményeit, ellátogattunk az egyik helyi nevezetességhez is. A második világháború végén itt bújtatták a magyar koronát egy ideig. Láttam a neten ez ügyben fotókat. Szépen feldíszített és felújított ünnepi bunker lett mára a helyszín, nemzeti színű szalagokkal, meg minden egyébbel, ahogy kell, ahogy illik. Gondoltam nézzük meg, ha már itt vagyunk. Mikor megláttam, a döbbenettől leesett az állam!
.
Komoly kétségek közt vívódtam,

hogy lefotózzam és bemutassam itt a blogon, de aztán az említés szintjénél jobban már nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni senkit. Ugyanis szégyenteljes és borzalmas állapotban van ez a Naagy-Naagy Nemzeti Büszkeséggel átitatott téma és helyszín, ott a falu közepén, a község szívében. Lepusztulva, lerongyolódva, szakadtan, szegényesen, borzalmas állapotban. Igazi igénytelen hungarikum. (De jellemző módon óriási büszkeséggel átitatva. Büszkeség? Könyörgöm, mire? És ezt nem csak erre, hanem úgy általában kérdezem.)
.
Nézegettem körbe-körbe,

hátha találok ott néhány melldöngető és hangoskodó nagymagyart, mélymagyart, néhány nemzeti érzelemtől túlcsordult szívű büszke honpolgárt, hogy megkérdezzem, ezt itt most hogy? Zsuzsával nézelődtünk körbe-körbe, és sehol senki, akitől érdeklődni lehetne e borzalmas hanyagság és igénytelenség kapcsán. Sehol senki. Se egy mélymagyar, se egy nagymagyar, se egy székely, se egy zsidó, se egy tót, se egy sváb, se egy cigány, de még migránsok se...

Ott áll a bunker a nagy magyar történelmi büszkeséggel magában, igénytelenül, lerongyolódva. De legalább a falu körül az erdő szép volt. Az is valami.


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén
Túra 2. - A fák >>
Túra 4. - Pokoj Vydavatel >>
Túra 5. - Segafredo >>
Túra 6. - Az óvatos professzor >>
Túra 7. - A Fogorvos Sóhaja >>

Társadalmi célú hirdetés: