2015. július 27., hétfő

A szushi mester lenyűgöző története


Az Origó ajánlója így írt róla:

"... ez egy minden szentimentális máz nélkül, puritán módon tálalt, igaz történet arról, hogy hogyan lehet jól élni. Mármint úgy, hogy az ember teljesen átadja magát annak, ami a szenvedélye, hogy minden pillanatban a legjobbra törekszik, hogy folyamatosan fejlődik, és miközben mindezt megköveteli azoktól is, akikkel együtt dolgozik, maximálisan tiszteli a körülötte élőket és a környezetet. Mire vége a filmnek, tudjuk, máshogy nem is érdemes élni."

A debrecenbár így:

"Vallja, hogy az ember akkor lesz sikeres és megbecsült a szakmájában, ha életét szakértelme tökéletesítésének szenteli és sosem panaszkodik a munkájáról. Éttermében egy hónappal előre kell asztalt foglalni és az árak 30.000 jennél (kb. 77.000 HUF) kezdődnek. A szusin kívül mást nem szolgálnak fel, nincsenek előételek, levesek és persze (jellemzően a japán és kínai éttermekre) desszertek sem. Fejenként kb. 20 szusiból áll egy menü."

A MarieClaire pedig így:

"Egy 85 éves, három Michelin-csillagos sushiséfet ismerünk meg, Jiro Onót és apró éttermét, amely egy tokiói metróaluljáróban bújik meg. Nem is étterem az, csak afféle tízasztalos büfé, ahová – hoppá – hosszú hónapokra előre lehet csak széket foglalni, és 300 dollárról indulunk. A legnevesebb tokiói sushikritikus is csak keresi a hasonlatokat (a concertót érzi valamiképp méltónak), de ami biztos, állítják többen is, hogy bár a tökéleteset csak megsejthetjük, Jiro éttermében valahogy mindenki közel kerül hozzá (nem meglepő, hogy a japán kormány közkinccsé nyilvánította Jirót,"

Úgy hiszem, ezek után nekünk meditálóknak is érdemes jobban megismernünk Jiro urat, a Szushi Mestert.



Jíro mesterrel, és az egész tevékenységével kapcsolatban is, a már korábban felvetődött téma, az egyszerűség és a letisztultság jut eszembe. Érdemes erre nagyon odafigyelni!


"Az egyszerűség, a kifinomultság
legvégső formája"

Eljött hát az idő. Ismerd meg a bámulatos Jiro mestert Te is!
A teljes filmet angol felirattal itt találod:



- - -

Ha tetszett, akkor talán ezek is:

- Hara Hachi Bu >>>

- Csöndben dolgoznak >>>

- Máté Bence a láthatatlan természetfotós >>>

- Sir Walter Isaacson lenyűgöző munkássága >>>

- A felelős állampolgár >>>

- Imre bácsi az öreg "bútordarab" >>>

- Az őrül séf problémái >>>

- Egy megtört ember utolsó szavai >>>

- Nagy dolgokhoz idő kell >>>



*  *  *

Meditatív ücsörgésünk és ráérős szemlélődésünk
mai helyszíne és padja pedig:



A fotó készítője Erika.
Helyszín a Kanári-Szigetek, Las Palmas.

Nagyításhoz klikk a képre!






Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!