2014. június 16., hétfő

A romazenész esete a Guruval

avagy, hogyan megyünk el életünk nagy lehetőségei mellett!
Te ne ess ebbe a hibába!



A Bécs belvárosában lévő Sahaja Jóga Meditációs Központ meglátogatása után, most hétvégén egy újabb csodálatos helyre vitt a sorsom. Az osztrák sahaja jóga jóga élet egy másik fontos helyszínére, a város szélén fekvő hatalmas közösségi házukba, egy úgynevezett spirituális sahaj ashramba. Itt hallottam egy remek történetet a roma zenész találkozásról a Guruval. Ami ráadásul Budapesten történt


Hétvégén egy nagy meditációs összejövetel volt itt az ashramban. 200-300 ember jött össze meditálni. Nagyon jó volt. Mélyebb meditációk, élő zene, mantrák, pihengetés, töltődés, a létezés egy igazán kellemes és emelkedett állapota. No és persze érdekes beszélgetések!

Egy kedves mosolygós úrral beszélgettem, aki, amikor megtudta hogy Magyarországról érkeztem, akkor belekezdett néhány érdekes régi történet elmesélésébe. Mondta hogy Ő, még a 90-es évek elején sokszor kísérte el Shri Matajit Budapestre, nagy nyilvános meditációs programokra. Meg hogy utána amolyan follow up, követő programsorozatokat tartsanak, hogy az érdeklődők jobban elmélyülhessenek, jobban megismerhessék ezt a meditációs technikát.

Mesélte hogy többen jöttek Shri Matajival, és sokat sétálgattak a városban. Volt hogy nézelődtek, vásárolgattak, vagy éppen beültek egy étterembe. Pont egy ilyen helyen találkozott Shri Mataji azzal a bizonyos roma zenésszel.

Aki feltűnően elkezdte nézni az indiai gurut. Kérdezte tőle Shri Mataji hogy miért nézi ennyire, mire ő mondta, hogy emlékezteti az édesanyjára. Ezután egy kedves kis beszélgetés ki is alakult köztük, amikor a zenész említette hogy itt fáj a háta, meg ott fáj, mire Shri Mataji mondta neki hogy üljön oda elé. Így, ott az étterem teraszán el is kezdett dolgozni a csakráin. Felemelte a kundalini energiáját, és dolgozott a finomenergia rendszerén. Az osztrák úr mesélte, hogy a roma zenész aztán egy idő után már nagyon jól érezte magát. Örült a "kezelésnek", és Shri Mataji mondta neki hogy lesz majd meditációs program, meg utána programsorozat. Jöjjön el, ismerje meg jobban, hogy mi is történt most a csakráiban. A zenész végül is nem ment el. Nem tudja mit veszített!

Sokszor vagyunk mi is így. Hallunk egy jó lehetőségről, mesélnek nekünk valami igazán fantasztikus dologról, látunk valami remek helyzetet, és valahogy mégsem élünk vele. Hagyjuk hogy elmenjen mellettünk. Lustaságból, nemtörődömségből, figyelmetlenségből, felszíneskedésből, vagy egyéb dolgok miatt. Pedig ha....

Ki tudja hogyan változtatná meg az életünket. A családunkét, a környezetünkét. Nem tudhatjuk. Persze lehet hogy még nem is vagyunk "készek" az adott dologra. Nincs benne még a karmánkban, nem vagyunk rá "érettek", nem ez van a Sorsunkban. Hanem más. Szóval sok minden lehet, de azért én mégis csak azt javaslom, hogy figyelj oda lehetőségekre! Aztán mérlegelj, és ha úgy érzed lépned kell, akkor mindenképp ragadd meg! Ne hagyd hogy elmenjenek melletted a helyzetek!

Ne hagyd hogy csak a reménykedés maradjon utána Veled! Várva arra a napra, hogy mikor tér be újra egy valódi Guru az étterembe, hogy dolgozzon a hátadon, és hogy segítsen rendbe hozni az életedet. Az esélyt megkaptad, élj hát vele!



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!