2011. augusztus 30., kedd

A nyári termés itt! Válogass!

Csodás volt a nyár, de szépen lassan meg kell barátkozni a gondolattal, hogy átadja helyét az ősznek. Az illatokban már lehet érezni hogy érkezik. Lehűl a levegő és hűvösebb lesz. Kedvelem az ősz illatát, és a színeit is. Picit ilyenkor jobban lelassulunk, a természet is felkészül a pihenésre. No, de addig is hoztam egy kis visszatekintést Számodra, amiben ki tudja, talán még olyan új dolgokat is felfedezel majd, amivel mélyítheted az őszi meditációidat, stabilabb alapokra helyezheted a belső békédet, és olyan új gondolatokat és inspirációkat merítesz, amitől békésebbé és boldogabbá válsz. Sosem lehet tudni, úgyhogy gyere,
nézzük át együtt a nyarat!

---------------------------------------
Kolostoros Statisztika
---------------------------------------

Nagy öröm hogy egyre több emberben ébred fel a vágy, hogy elkezdje keresni a lelki békéjét, a belső harmóniát, szóval a meditatív élet áldásosságát. Megmondom őszintén hogy az is jó érzéssel tölt el, hogy ebben segítségére van az embereknek a Kolostoros Blog, és egyre többen látogatják. Hónapról hónapra érkeznek az újabb látogatók, kipróbálják az itteni meditációkat, elgondolkoznak az itt leírtakon, és próbálják felvenni a meditáció ritmusát, hangulatát és nyugalmát. Előbb utóbb, valóban minden családban, minden háztartásban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, és Ők bizony hatással lesznek a környezetükre is. Helyre áll végre az egyensúly az emberekben, és valóban kibontakozik egy boldogabb, vidámabb, szebb és nemesebb élet. Milyen jól hangzik, nemigaz? (-:
No de nézzük a számokat!

A három nyári hónapban, a szabadságolások ellenére is szép volt a Kolostoros Blog látogatottsága, ugyanis a látogatók számát tekintve, a három hónap alatt, 28 olyan nap volt, amikor 200 fölött volt az egyedi látogatók száma. Ráadásul ebből a 28 napból pedig, 2 olyan volt, amikor 300 fölött volt az egyedi látogatók száma. Ha Te is úgy szerkesztesz weboldalt, vagy blogot, hogy nincs mögötte szponzor, vagy anyagi támogatás, reklám ilyesmi, akkor bizony Te tudod hogy mit jelentenek ezek a számok. Nagy öröm az ilyen mértékű látogatottság, és ezúton köszönöm is szépen mindenkinek a figyelmet! Azoknak is akik rendszeresen olvasnak (akár már évek óta!), azoknak is akik nem régóta követnek, és azoknak is akik csak úgy be-be esnek néha ide alkalomadtán. Köszönöm a figyelmet, és a lehetőséget hogy adsz egy esélyt arra, hogy megoszthassam Veled ezt a nagyszerű meditációs lehetőséget a sahaja jógát, a gondolataimat, felismeréseimet, tapasztalataimat, vagy egyéb netes ajánlóimat.

A HIT BENNEM TÖRETLEN, arra nézve hogy átalakulás van és lesz is, ráadásul egyre nagyobb ütemben! Vannak akik nem is érzékelik, vannak akik viszont látják, érzik, hallják, hogy új idők jönnek. És nem csak hogy jönnek, hanem már itt is vannak, és emelik az embereket egy magasabb tudatosság, egy mélyebb boldogság, és egy tisztább élet irányába. Ehhez kívánok mindenkinek mélyreható felismeréseket, és egy olyan állapotot és környezetet, amit nemrég úgy hallottam valakitől megfogalmazva, hogy

"...ez már túl idilli..."

Pedig ki sem mozdultunk az országból, meg sem nyertük a lottót, és külsőleg látszólag semmi rendkívüli nem történt velünk! Na de belül...

** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** *

FOGADD SOK SZERETETTEL, a kolostoros blog nyári visszatekintését, a három hónap bejegyzéseinek összefoglalóját!

*************
JÚNIUS
*************

-> "Nyári meditációs tipp Olaszországból"
22 perces, kis összefoglaló videó, az olaszországi meditációs szemináriumról, ahol voltam, benne egy nagyon hasznos, feszültségoldó, könnyű, nyári meditációs tipp! >>>

-> "A suszter nyugalma"
Az élet misztériumának szimbóluma egy suszterműhelyben >>>

-> "Ízek, imák, szerelmek"
Mit is kezd a főszereplő egy különleges, távol-keleti jóslattal? Hogyan keresi és kutatja a szerelmet, a boldogságot, lelki békét, és az élete irányát, mire jut, és miket tanul meg közben? Mind-mind kiderül a Kolostoros KoziHétvége filmjéből >>>

-> "Sok év meditáció ellenére is még..."
Ha már meditálsz egy ideje, akkor lehet hogy választ fogsz kapni most olyan kérdésekre is, amik felmerültek már Benned, és eddig nem tudtad hová tenni. >>>

-> "Sahaja (szahadzsa) jóga bemutató program VIDEÓN!"
Mi lehet az, ami még egy Guiness rekordon is túlmutat? A videóból kiderül! >>>

-> "Önuralom gyakorlat a modern kor gyermekeinek (+ Jozef élményei)"
Könnyedén megvalósítható, és igazán pénztárcakímélő gyakorlat ez, olyan ami visszahoz Téged a harmónia és a csendesség állapotába, ezáltal kívül kerülsz a hétköznapok konfliktusaiból, és az energiavámpír emberek csatározásaiból! >>>

-> "Weöres Sándor: Útravaló és Meztelenség"
Részlet "a teljesség felé" című könyvéből >>>

-> "A "látnok" jövendölése a buszon"
Az elbizakodott "Spiritulási Egó" látomásai egy távolsági buszon, avagy egy közel 10 éves történet emlékei. >>>


**************
JÚLIUS
**************

-> "Kína Bölcsessége"
Milyen spirituális gyökerei vannak Kínának, és mik azok az ősi tanok, amelyeken mindenképpen érdemes elmeditálnunk? >>>

-> "Fordulópont - az ambíciótól az értelemig"
A Kolostoros MoziHétvége, egyik legtanulságosabb filmje >>>

-> "Hogyan láss át másokon?"
Mennyi keserű és fájdalmas csalódástól kímélted volna meg magad az elmúlt években, ha jobban átláttál volna az embereken? >>>

-> "A láthatatlan fasor története"
Új világok felfedezéséhez sokszor nem is szükségesek mesekönyvek, elég csupán a szemellenzőt levenni, és máris megváltozik a táj! >>>

-> "Interjú a Taoista mesterrel"
Nagysikerű riport, a Magyarországon élő Taoista Mesterrel >>>

-> "Az ember aki fákat ültetett"
Egy olyan film, amiről ezt írta egy olvasó: "Szerintem le kéne vetíteni osztályfőnöki órán és beszélgetni róla. Az ember néha úgy érzi semmi értelme annak amit csinál. Hogy egyedül semmire nem jut. És akkor jön egy ilyen film az életébe." >>>

-> "A fürdő, Vác, a palacsinta, és a faültető története"
Remek hétvége, remek élményekkel >>>

-> "Váradi Zsolt, a teázás nagykövete"
Teaáról, ahogy illik >>>

-> "A kecskék karmája"
A kutyák után, újabb állatokkal bővült a Kolostoros Állatfarm >>>

****************
AUGUSZTUS
****************

-> "Most minden hír erről szól"
Egekben a frank, pánik a tőzsdéken, rettegnek a befektetők, zúzás a piacokon. Mi köze van mindezeknek a meditációhoz? >>>

-> "Igazi túlélőcsomaggal jelentkezem"
Túlélő csomag videón >>>

-> "Olyanok kell legyetek, mint a víz, ami mozgékony, hűsítő, nyugtató és tisztító."
Gödön jártam, meditáltam avagy, rövid kis beszámoló a hétvégi szemináriumról, kiegészítve az elpazarolt élet történetével! >>>

-> "A saját életed éld, ne másét!"
Jártamban-keltemben többször találkoztam már egy olyan sajnálatos és szomorú jelenséggel, amibe hosszú-hosszú évekre is bele tudnak ragadni az emberek. >>>

-> "A hegedűvirtuóz és a meditáció esete"
A hegedűvirtuóz legfontosabb, és egyben legegyszerűbb titka, ami minket is hozzásegít a mélyebb meditációhoz, és a stabilabb harmóniához az életben! >>>

-> A nyár utolsó csókja
Nyárbúcsúztatás >>>


Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!