2011. február 25., péntek

Shri Mataji elhunyt

Szerdán délután maga mögött hagyta fizikai testét, mostani megtestesülését, és távozott a sahaja jóga meditáció alapítója, Shri Mataji Nirmala Devi. 1970 óta bámulatra méltó aktivitással utazott, és hozta létre ezt a világméretű mozgalmat, és tanította az embereket a meditációra. Az utóbbi években azonban egy tudatosan választott passzívabb szerepben próbálta a világ sahaja jógiait, nagyobb önállóságra inspirálni. Ehhez a szerephez öregedő, betegeskedő testet választott. Beszélni sem nagyon beszélt már az utóbbi években, pusztán "csak" megjelent rendezvényeken, közösen meditálni a jógikkal.


Pár hete volt egy hosszabb bejegyzés Shri Matajiról itt a blogban, amiben szó volt arról, hogy Ő sokkal inkább a finomszintű, vibrációs térben "élt és mozgott". Abban ami túl van a fizikán. Ahová mi is jutunk amikor mély meditációban vagyunk. Shri Mataji ebből az állapotból végezte "spirituális tevékenységét". Most eljött az ideje hogy visszavonulva a fizikai megtestesülésétől, most már teljesen ebből a finomszintű állapotból, a formanélküli létformából inspiráljon minket, és vezesse utunkat. Könnyen elképzelhető, hogy ezáltal ez még intenzívebbé válik.

Az Ő személye sokak Számára rejtély maradt, és nem igazán értették, érezték Őt meg. Vannak akik éveket is töltenek el a sahaja jóga aktív gyakorlásával, és mégsem jutnak túl egy bizonyos ponton, azon, ahol igazán megnyílna ennek az egésznek a megértése. Nincs ezzel baj, mindennek akkor jön el az ideje amikor kell. Ennek a mostani történésnek, Shri Mataji "halálának" is most jött el az ideje. Ez nem egy véletlen esemény volt (mint ahogy semmi sem az). Őt ez nem érte váratlanul. Tudta. Sokkal többet tudott (tud) mint sokszor hinnénk.

Kétségtelen hogy egy új korszak köszönt be ezáltal a sahaja jógában. És ahogy a fenti sorokban utaltam a Személyére, azoknak akik megnyílt a felismerés, azok tudják hogy ez azért bőven túlmutat a sahaja jóga látszólagos keretein. Ráadásul ez a mostani év, amúgy is olyan változásokat fog generálni, amihez hasonló 1990-ben volt a világban. Nem tudom hogyan fog ez végbemenni, de nagy valószínűséggel hasonlóan erős változásokat hoz majd magával, mint a 90-es (és az a körüli) év(ek). Ennek megvannak a hétköznapok szintjén is látható megnyílvánulásai, az átalakulások, de van egy sokkal mélyebb, vibrációs, spirituális szinten is végbemenő, óriási átalakulásokat és változásokat generáló része is. Ez megtörtént 90-ben, és nagyon nagy folyamatokat indított be a hétköznapi világunk szintjén is, és az emberiség spirituálisabb, meditatívabb világában is. Ilyesmi változás vár ránk most is, aminek "csak" elindítója, a "gyújtógyertyája" lesz ez a mostani év, a teljes kibontakozása és fokozódása jópár évig eltart majd...

Shri Mataji Olaszországban tartózkodott most, amikor szerdán "távozott", ezért egy olyan beszédrészletet választottam Tőle, amit Olaszországban tartott tíz évvel ezelőtt, 2001-ben. Előtte azonban váljunk picit meditatívvá, hangolódjunk Rá ezzel a kis klippel.



Shri Mataji beszédében lesz egy kifejezés, az ADI SHAKTI, az olyasmit jelent, hogy az ŐSI ERŐ.

====================================
2001. Adi Shakti Puja
Nemzetközi Sahaja Jóga Szeminárium
Olaszország, Cabella Ligure

====================================

(részlet)

"...Úgy tűnik, az egész világ őrülten verseng, hogy elpusztítsa egymást, hogy megsemmisítse egymást. Versenyeznek, versengenek becsvágyban. Mindez harcokhoz, majd még nagyobb háborukhoz vezet. Egy darab földért harcolnak. Oly tudatlanok. Vajon amikor meghaltok, magatokkal tudtok-e vinni akár egy csipetnyi földet is?
Amikor megszülettek, ökölbe szorított kézzel érkeztek, amikor meghaltok, nyitott tenyérrel távoztok. Mit visztek akkor magatokkal? Rendben van, lehet, hogy nem akartok semmit magatokkal vinni. De vajon élvezitek azt, amit oly nagy dolognak gondoltok, amiért harcoltok? Miért folyik ez a küzdelem az ostoba emberek között?

Meglepő hogyan adják fel az emberek a békéjüket, a józan eszüket, amikor egy darab földről van szó. Az egész dolog nagyon rossz irányba halad, és a teljes pusztuláshoz vezet. Ez az embereknek olyan sok szenvedést okozott már a tudatlanságuk miatt, aminek szokásaikat, a vonzódásaikat, a beállitottságukat köszönhetik és ami annyira rombolta őket, és ami le fog rombolni egyenként mindenkit. Az embereknek észre kell térniük és az önismeret felé kell fordulniuk.

Az önismeret az a kulcs, melyet a Megváltó az embereknek kell hogy adjon. Oly sok szent élt a földön, annyi szufi, a Tao emberei, a Zen emberei. Az önmegvalósult lelkeknek mindenféle fajtája eljött. Mindannyian szenvedtek, kínozták őket, nem értette őket senki. De mostanra eljött számotokra annak az ideje, hogy megismerjétek az igazságot. Azt az igazságot, amely nem száraz, az igazságot amelyben együttérzés van és amely felölel mindent, és amely létezésünk teljes értelmét feltárja előttünk. Miért vagyunk ezen a földön? Mi a célunk? Mit kell tegyünk? Az Adi Shakti ereje, a szeretet és az együttérzés ereje, olyan, amely először megismertet benneteket önmagatokkal.

Számotokra a szeretet nagyon-nagyon korlátozott valami. Nem vagytok tudatában a saját létezéseteknek. Csak képzeljétek el milyen hatalmas feladat ez számotokra, mennyire komolyan tudatába kell kerüljetek, először saját magatoknak. Ez rendkivül fontos. Először saját magatoknak kell tudatában legyetek. És most rendelkeztek Szellemetek fényével. A Szellem fényében láthatjátok, kik vagytok. És láthatjátok milyen messzire jutottatok, milyen rosszat cselekedtek, milyen kárt okoztok magatoknak és megvan az erőtök, hogy ebből kigyógyítsátok magatokat, hogy megjavuljatok és hogy öntudatra ébredjetek.

Ezek a legfontosabb idők. Sohasem jön el számotokra újra ez az idő, sohasem volt ilyen eddig a történelemben és a jövőben sem lesz. Ez az az idő, amikor nemcsak a tudatosságot, nemcsak az önismeretet kapjátok meg, hanem azt is tudjátok, hogyan kell azt csinálni (másoknak megadni). Egyébként a szentek, a Tao és a Zen emberei leírták milyen az az ember, aki rendelkezik önismerettel, hogyan viselkedik, milyen a stílusa, mennyire különbözik a többiektől. De egyikük sem beszélt arról hogyan lehet ilyenné válni. Senki sem volt képes arra hogy ezt elmondja. Senki sem volt képes arra sem, hogy ezt megis tegye (megadja másoknak), mert valószínűleg legtöbbjük nem tudott a kundaliniről. És azok akik tudtak róla, azok sem beszéltek erről az embereknek.

Az Adi Shakti legnagyszerübb munkája az volt, hogy a kundalinit a keresztcsontba helyezte. A Kundalini nem azonos az Adi Shaktival. Az Adi Shakti sokkal nagyobb dolog, sokkal tágabb, sokkal mélyebb, sokkal erősebb, sokkal különlegesebb. A kundalini az Adi Shakti erejének a visszatükröződése és amikor felemelkedik, tudjátok mi történik veletek és hogyan kapjátok meg az önmegvalósulásotokat. De nagyon ébernek kell lennetek, vajon valóban nagyon nagyon együttérzők vagytok-e. Ha együttérzők vagytok, az első dolog aminek meg kell történnie az együttérző emberrel azt hiszem az, hogy segít másokon, hogy felszabadít másokat. Nem elégszik meg azzal amit ő maga elért, a saját maga önmegvalósult állapotával. Nem elégedhet meg.

Mi szüksége volt az Adi Shaktinak arra, hogy mindezt az erőfeszítést megtegye, hogy olyan keményen dolgozzon, hogy tudja ezt, hogy nagyon-nagyon keményen dolgozzon? Kora gyermekkoromtól fogva nagyon keményen dolgoztam és nagyon nehéz időkön mentem keresztül, nagyon-nagyon nehéz időkön, emberi felfogás szerint. De a legrosszabb számomra az, amikor azt látom, hogy azok az emberek, akiknek én önmegvalósulást adtam, azok akik önmegvalósultak, nem éreznek felelőséget mások iránt és ha éreznek is, akkor is nagyon-nagyon kismértékben. Nem rendelkeznek azzal az együttérzéssel és azzal a szeretettel, amivel ma meg kell mentenünk a világot, meg kell mentenünk az emberiséget. Ez nemcsak hogy a mi legfőbb feladatunk, hanem az egyetlen feladatunk amit meg kell tennünk. Az összes többi dologgal semmit sem érünk el. Csakis a saját erőfeszítéseitekkel, személyes erőfeszitéseitekkel, hogy önmegvalósulást adjatok másoknak és hogy megadjátok nekik ezt a tudást.

Olyan könnyű megérteni hogy ez a tudás nagyon finom dolog. Elmondtam nektek hogy a kvantum-elmélet, amiről most a tudósok beszélnek , azért van, mert látták a fénynek a csodálatos hullámait és megpróbálnak felfedezni valamit róluk. Az nem lehetséges, hogy néhány Sahaja Jógi a többiek fölé emelkedjen. Közületek mindenkinek tudnia kell, hogy nagyon különleges dolgot kaptatok. Még, ha a Himalájába vonultatok volna is, ha böjtöltetek volna, még ha éveken át zengtétek volna is Isten dícséretét, ha mindenféle rituálét elvégeztetek volna, vezekeltetek volna, akkor sem kaphattátok volna meg az önmegvalósulásotokat. Ez nem lett volna lehetséges. Én ezt tudtam. Ezért kellett nagyon keményen dolgoznom, szembenéznem mindenféle problémával, zűr-zavarral, feszültséggel… csak azért, hogy ti mindannyian meg legyetek teremtve és ti mindannyian az én kezeim vagytok. Dolgoznotok kell. Minden ujjnak dolgoznia kell. Ez az, amiről beszéltem nektek, hogy most a mi felelősségünk látni, hogy nem csak magunk válhatunk Sahaja Jógikká, hanem azt is, hogy ez a virágzás ideje és nagyon sok Sahaja Jógi kell legyen. Ez az Adi Shakti munkája. Próbáljátok ezt megérteni.

Ez nem valamelyik szent munkája, valamelyik inkarnációé, nem valamelyik politikus munkája és nem valamelyik nagy vezetőé. Ez az Adi Shakti munkája, melynek eredményei annyira nyilvánvalóan mutatkoznak meg bennetek. Nektek kell látnotok ezt. Tudom, hogy őszinte vágyatok, hogy megörvendeztessetek engem, látom mennyire szerettek, mennyire a kedvemre akartok tenni. A legnagyobb dolog amit a kedvemért tehettek, hogy terjesztitek a Sahaja Jógát. Nagyon különleges, rendkívül nehéz áldást kaptatok. Nem kellett érte semmi erőfeszítést tegyetek, nem kellett semmit
fizetnetek érte, nem kellett belebetegednetek a sok rituáléba, spontán módon kaptátok meg. De ez nem azt jelenti, hogy ez születésetek jogán jár nektek. Ez az Adi Shakti munkája. És az Adi Shakti munkájának meg kell mutatkoznia az életében, az együttérzésben, anélkül, hogy jutalmat kapnátok érte.

Az emberek megpróbálják vallásukat terjeszteni, azzal, hogy együttérzést mutatnak a szegények irányában, gondoskodnak a szegényekről és hátrányos helyzetűekről. Nincs szükség arra, hogy a Sahaja Jógik ezt csinálják. Amit tenniük kell az az, hogy átalakítják a többi embert. Találjatok rá megoldásokat és módszereket, hogyan alakíthatjátok át a többieket, hogyan terjeszthetitek az Adi Shakti üzenetét. Használjátok erre az elméteket és tudni fogjátok, hogyan tehetitek ezt. Állandóan sürgető vágyunk kell legyen, hogy olyan módszereket találjunk, amelyekkel terjeszthetjük a Sahaja Jógát. Különben olyan ez, mint mikor, ahogy Krisztus mondta, néhány mag a mocsárba hullik, kicsirázik, de sohasem növekszik. Csak akkor növekedhettek, a szó valódi értelmében és válhattok valami nagyon-nagyon különlegessé és igazivá, ha tudjátok, mit vagytok képesek megtenni.

Nem kétséges, hogy nekem van egy látomásom és erről eddig elég sokat beszéltem, de ha ez a Pujával befejeződik, az nem elegendő. Tudom, hogy néhány ország nagyon nehéz eset. Próbáljatok rájönni mi a probléma. Vajon miért olyan nagyon nehéz? Éles figyelem kell hozzá, hogy észrevegyétek, hogyan pusztítja magát a többi ember. Olyan ez, mintha ugyanannak a játéknak a része lenne, mint amit az Utolsó Ítéletnek hívunk. De együttérzésünkkel és szeretetünkkel, mentsünk meg annyi embert, amennyit csak lehetséges. Ez az Adi Shakti munkája és nem egyik szentnek, vagy inkarnációnak a munkája. Semmi kétség, ők mindannyian jelen vannak. Mindannyian velünk vannak, hogy állandóan segítsenek minket. De emberek, ti bírtok az Adi Shakti erejével, amely nagyszerű, nagyon átható, amely csodálatos és annyira hatékony. De addig amíg nem jöttök tudatába saját erőiteknek, hogyan fogjátok elvégezni (a munkát)? Olyan lesz az egész, mint egy halott gépezet, amely mindennel fel van szerelve, de nincs aki müködtesse.

Egyfolytában nagyon veszélyes időket kellett átélnem és néha úgy éreztem, lehet hogy új születésre lesz szükségem. Olyan nehéz dolgom volt. De mostanra, számotokra nagyon könnyüvé váltak a dolgok. Úgy van ez, hogy, aki az utat építi annak nagyon keményen kell dolgoznia, de azok akik később járnak az úton, észre sem veszik milyen könnyen jutottak hozzá. De ha felismerik ezt, akkor azt is fel fogják ismerni, hogy jó, ha minnél több ember jár az úton, amelyet annyi türelemmel, megértéssel és szeretettel hoztak létre. Valóban azt kell látnom, hogy, ti Sahaja Jógik megteszitek a tőletek telhető legjobbat, hogy megváltoztassátok ezt a világot, amelyet meg kell változtatni. Az a helyzet, hogy az emberiséget csakis rajtatok keresztül lehet megmenteni és senki máson keresztül. Sem elnökön, sem miniszterelnökön, sem minisztereken keresztül. Ezeknek az embereknek egyike sem képes megváltoztatni és megmenteni a világot. Ti vagytok erre jogosultak, ti kaptátok meg ezt az erőt. Vajon felismeritek saját státuszotokat, saját lényeteket, mely oly magasra emelkedett? Ez nincs meg. Ha ez a felismerés megvan, akkor mindannyian elindultok, hogy kifejezzétek szereteteket és együttérzéseteket a többi ember iránt, hogy felismerjék kik is ők valójában... "




Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
VIDD HÍRÉT A MEDITÁCIÓ NYUGALMÁNAK! - Kérlek ne foszd meg az ismerős és ismeretlen társaidat a közösségi oldalakon a kolostoros meditációk békéjétől és nyugalmától! Ha tetszett ez a bejegyzés, értékesnek, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor most mindenképp küldd tovább! HAJRÁ!